Grillezett kukorica

A grillezett kukorica az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Talán szerepe van ebben annak is, hogy a grillezett ételek könnyen elkészíthetők és nem elhanyagolható, hogy jellemzően összejövetel közepedte készülnek. Nagyon egyszerűen, gyorsan asztalra kerülő fogás. Készülhet sütőben, serpenyőben vagy a kerti grillezőn egyaránt. Ízesíthetjük számos módon, hiszen a kukorica fűszerezése adja meg az ízét igazán. Ugyanis számos módon ízesíthető egyéni ízlésünknek megfelelően. A kukorica a különböző ételeknek megfelelően ízesítve remek fogások alapanyaga lehet. Érdemes ezekkel kísérletezni. Figyeljünk a kukorica vásárlása során arra, hogy friss, zsenge zöldséget vegyünk,aminek feszes, zöld a héja és aranybarna a teteje. A kemény, beszáradt szemű kukorica már nem alkalmas erre a célra.

Grillezhetjük előfőzve és akkor már csak pirítunk rajta, vagy alufóliában sütve is. Vagy egyszer így – máskor úgy. Érdemes akár többféleképpen is kipróbálni, a siker garantált!  

Az egyszerű grillezett kukorica receptje

Hozzávalók:

  • 4 nagyobb csöves kukorica
  • 2-3 dkg vaj
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • sĂł – Ă­zlĂ©s szerint
  • bors – Ă­zlĂ©s szerint
  • chili paprika – Ă­zlĂ©s szerint (vagy chilipor, de el is hagyhatĂł)

A kukorica grillezĂ©s lĂ©pĂ©srĹ‘l – lĂ©pĂ©sre:

  1. Először a grillt készítsük elő, hogy mire a zöldség elkészül, már lehessen is sütni.
  2. Majd a kukorica leveleit vagy szedjük le, vagy hajtsuk le és kössük össze. (Ez utóbbi esetben a leveleket fogva tudjuk forgatni a kukoricát a grillen.)
  3. A vajat melegítsük fel és a megpucolt fokhagyma gerezde(ke)t törjük bele.
  4. Ezzel a fokhagymás vajjal kenjük be a kukoricacsöveket.
  5. Majd tegyük a grill rácsra és folyamatos forgatás mellett süssük meg őket.
  6. Nagyjából 15-20 perc alatt készre sül.
  7. Ezalatt Ă­zesĂ­tsĂĽk sĂłval, borssal, esetleg chiliporral.

Kiváló körete húsételeknek, de egyéb zöldségekkel – paprika, padlizsán, spárga – grillezve önálló fogásként is megállja a helyét. Tálalhatjuk friss koriander levéllel és/vagy frissen facsart lime levével megöntözve. Készíthető serpenyőben, sütőben vagy konyhai grillen is. Jó étvágyat hozzá!

FŰSZERES GRILL KUKORICA CURRYS MAJONÉZZEL:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kukorica_(n%C3%B6v%C3%A9nyfaj)

Vissza a kategĂłria cikkeihez

error: Védett tartalom