Kukoricás receptek

A kukoricás receptek nem olyan nagyon népszerűek. Bár a kukorica szezonban előtérbe kerül, főleg a strandok kihagyhatatlan csemegéje a főtt kukorica keresett. Ennek ellenére hazánkban az egy főre jutó kukorica fogyasztás mindössze 1-1,5 kg évente. Pedig a kukorica rendkívül egészséges, számos – a szervezet számára hasznos – vitamint, ásványi anyagot és rostot tartalmaz. Évezredek óta ismert és termesztett növény, mely napjainkra világviszonylatban a harmadik – a búza és a rizs után – legnagyobb területen termesztett növény. Közép-Amerikában ma is ez az egyik fő alapanyag.

Bár a szezon nem tart hosszú ideig, azonban a kukorica le is fagyasztható, így egész évben könnyedén hozzájutunk. Bár az előfőzött konzerv kukorica és a fagyasztott szintén egész évben elérhető az üzletek, bevásárlóközpontok polcain. Érdemesebb a fagyasztott változatot fogyasztani, az ugyanis mentes az adalékanyagoktól, tartósítószerektől. A kukoricából a főtt kukoricán kívül szezonban jellemzően elsősorban a kukoricakrémlevest ismerjük, de ezen kívül is számos felhasználási módja ismert.

Számos betegség megelőzhető rendszeres fogyasztásával, hiszen a kukorica hatása a szervezetre igazán jótékony. Bár úgy tartják, hogy a csemegekukorica cukortartalma rendkívül magas, így a fogyasztása csak mérsékelten ajánlott. Ennek ellenére banánból is fogyasztunk pedig magasabb a cukortartalma. Összehasonlításként: egy cső kukoricában nagyjából 6-7 g cukor, míg a banánban kb. 15 g található.

Kukoricás receptek

A kukoricás receptek között érdemes különbséget tenni annak függvényében, hogy magából a szemes kukoricából, vagy pedig a kukorica bármely feldolgozott formájából készül-e az étel.

Ugyanis a szemes – friss, fagyasztott vagy konzerv – kukoricából készülhet leves, krémleves, főzelék, rizottó, krém és püré egyaránt. De remek alapanyaga a különböző süteményeknek, pitéknek, sőt nemcsak édes nassolnivaló, de zamatos sós kukoricás csirkés pite is készíthető belőle.

A nyers kukorica – bár ritkán fogyasztjuk – szintén jótékony hatású. Jótékonyan hat az emésztésre, csökkenti az éhség iránti igényt, normalizálja a vércukorszintet, a szív- és érrendszer működését, megtisztítja a bélrendszer, ennek ellenére jellemzően főtt vagy sült, grillezett formában dolgozzuk fel.

Kukoricás receptek – főételek, köretek

A kukorica önmagában is remek körete húsételeknek, rántott vagy grillezett sajtoknak egyaránt. Nem kell megelégedni a hagyományos kukoricás rizs variációval, mivel a kukorica is sokkal többre hivatott ennél. Süthetjük, vagy grillezhetjük is, de egyéb módokon készítve is rendkívül változatos.

Ráadásul a kukorica fűszerezése által különleges ízhatású ételeket készíthetünk, merjünk bátran kísérletezni! Aki csípősebben, pikánsabban kedveli mindenképpen ízesítse chili paprikával vagy chili porral, de számos remek fűszere van a hagyományos sózáson, borsozáson túl is.

Nagyon jól variálható egyéb zöldséggel, így készíthetők a különböző csőben sült zöldségek, a tejszínes, zöldséges tészták – hússal/hallal vagy anélkül – a rizottók és raguk. A rizzsel is nagyon jól passzol, érdemes ilyen jellegű ételeket is variálni. Ezek számos módon elkészíthetők, gazdagíthatók, csak az otthoni készleteink és a fantáziánk szab határt.

Baconbe tekert grillezett kukorica:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kukorica_(n%C3%B6v%C3%A9nyfaj)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom